Metzing Kati

Számomra a mozgás és sport nem elsősorban a fizikumról és a formáról szól, sokkal inkább úgy gondolok rá, mint egy mankóra, ami átsegít a mindennapok szépségein és nehézségein.

10 év versenyszerű asztaliteniszezés után belekóstoltam más sportágakba is, míg végül húszévesen beszippantott az aerobic, melyet oktattam is. Sokáig nagyon vonzott a színészi pálya, az élet végül nem arra vetett, ám egy közös pontot midenképpen találtam a sporttal, azt a fajta megtisztító képességet, ami a lélekből segít kipucolni a feszültséget. Időközben új mozgásszerelem is bekerült az életembe a férjem révén, a klasszikus balett.

A versenysport küzdeni tanított meg célokért, az aerobik és a balett megküzdeni magammal és befelé figyelni. A terhességem alatt szintént a sport és a mozgás volt az egyik fő mankóm, edzőként szinte végig dolgoztam és a balett is az utolsó hétig elkísért, majd ennek is köszönhetően szép és könnyű szülésélménnyel gazdagodtam.

Az óráimon a legfontosabb, hogy legyen bármilyen kedved is aznap, az óra végén egy megkönnyebbült jóleső fáradtsággal távozz.

M_Kati_2

Vissza az oktatókhoz