Core&Body, azaz Core Stabilizációs Tréning

Szinte már elcsépelt közhely, hogy az ülő- és mozgásszegény életmód krónikus derékfájdalomhoz, és egyéb egészségügyi problémákhoz (keringési zavar, elhízás, felületes légzés stb.) vezethet, melyből egyenes következik, hogy az ülés káros hatásainak kiküszöbölésére a legjobb dolog, amit tehetünk, ha mozgunk.

Természetesen nem mindegy, hogy mit, mikor és milyen intenzitással, de ami KIVÉTEL NÉLKÜL MINDENKINEK jót tesz, az a testünk számára „természetes” mozgásforma, mellyel „újratanítjuk” szervezetünket a helyes mozgásminták kivitelezésére, emellett pedig elkerüljük az esetleges sérüléseket, túlterhelést, fájdalmat.

Ennek legalapvetőbb feltétele a CORE-IZMOK, ún. izomfűző megfelelő működése, mely elengedhetetlen testünk funkcionális képességének és az egyén életminőségének a helyreállításában. Ezeknek az izmoknak – a felületes izmokkal ellentétben – nem elsősorban erősnek kell lenniük, mint inkább azzal a képességgel kell bírniuk, hogy az egyes mozgások során stabilizálják az ágyéki gerincet, medencét. A stabilizációs tréning során elengedhetetlen, hogy az ún. neuromuszkuláris kontrollt, azaz az ideg-izom kapcsolatokat is kiépítsük, hiszen ezek biztosítják a megfelelő helyen, időben és módon történő izom bekapcsolását egy adott mozgás során.

A core-stabilizációs tréning során megtanuljuk a helyes mozgásmintákat és azok használatát, illetve a mindennapi, majd később a funkcionális mozgásokba való visszaintegrálását.  A stabilizációs izmok aktiválása és a koordinációs képesség növelése mellett lehetővé teszi, hogy progresszíven fejlődjünk és így fejlesszük az erő- és állóképességünket.

A programban a farizmok, a hasizmok és a hátizmok összessége szerepel – azaz minden olyan izomcsoport, ami szükséges a szép tartáshoz, a jó közérzethez és az egészséges élethez.

A bemelegítést követően állásban, dinamikus gyakorlatokkal kezdünk, tempós zenére dolgozunk. A második szakaszban funkcionális eszközökkel, TRX-el, illetve a talajon végzett gyakorlatokkal folytatjuk az edzést, Pilates alapokon, instabil eszközökkel (soft ball, fit ball). Az edzést alapos streching zárja.

Oktatók:
Bárdos Barbara

 

 


Vissza az órákhozKipróbálom kedvezményesen